Egyeseknek a The Rasmus azokat a srácokat jelenti, akik „varjútollat tűztek a hajukba”, mások szerint viszont ők a legjobb finn export Kimi Räikkönen és a Nokia mobiltelefonok óta. És igazuk van.

A „Dead Letters” albumból ugyanis másfélmillió példányt adtak el világszerte, a róla kimásolt dal, az „Int he Shadows” tizenegy országban volt benne a TOP 10-ben.

Most, hogy megjelent az új album, a „Hide from the Sun”, épp elég okunk van dumálni egy kicsit a The Rasmus énekesével, Laurival…

Alig vett körül benneteket egy kis csönd, máris a polcokra került az új The Rasmus-album. Miért nem élvezitek egy kicsit még a sikereiteket, és tartotok egy kis szünetet?
(nevet) Mert a szünet unalmas! Tényleg! Mi viszont munkamániások vagyunk. Nem tudunk élni zene nélkül, egyszerűen nem tudjuk hónapokig pihentetni az ujjainkat. Ezért is volt már a kezdetektől fogva világos, hogy tovább folytatjuk. De hogy aztán ez ilyen gyorsan össze fog jönni, arra még én sem számítottam.

A haverjaiddal, Eeróval, Akival, Paulival és veled már tíz éve alkotjátok a zenekart. Soha nem volt veszekedés köztetek, vagy nem gondoltak arra, hogy szögre akasztjátok a tudományotokat, és abbahagyjátok?
Ó, dehogynem! Gondolatban már nagyon sokszor eljátszottunk ezzel. De valahogy mégis sikerül mindig összeszednünk magunkat. Olyan a helyzetünk, mint a „With or without You” című U2–dalban, nem tudunk sem egymással, sem egymás nélkül élni.

A bandán kívül Ville Valo a HIM-ből, és Bam Magera („Viva la Bam”) tartozik még a szűkebb baráti körödhöz. Mely tulajdonságát értékeled legjobben ez utóbbi két személynek?

Hogy őszinték. Ez a két fazon nem tesz lakatot a szájára, hanem nyíltan megmondja nekem a véleményét. Ville-nek gyakran játszom elő a dalokat, és megkérdeztem róluk a véleményét. Kemény ítész. Ha szerencsém van, azt mondja: „jó.” De gyakran csak annyit mond: „szar!” Akkor tudom, oké, Lauri, dolgoznod kell még ezen a számon. Becsülöm azokat a barátokat, akik őszintén tudnak bánni egymással. Ilyeneket csak ritkán talál az ember. Főleg az úgynevezett médiavilágban.

Elég idegesnek tűnsz, amikor a médiavilágról beszélsz. Nem köszönhetsz nekik is sokat? A sajtó nélkül valószínűleg senki sem ismerne benneteket Finnországon kívül…
Igen, ez igaz. Hálásak is vagyunk mindezért. De néha több lojalitást kívánnék a szakmától. Ez szuper lenne.

Nem bánod, hogy nem volt igazi gyerekkorod, mert már nagyon fiatalon profi zenész voltál? 14 évesen kezdtél egy garázsban, 16 voltál az első The Rasmus-album megjelenésekor…

Nem, végül is magam kerestem ezt az utat. Senki sem kényszerített rá. De néha azt kívánom, bárcsak felnőttként is lehetnék olyan felszabadult, mint egy kisgyerek. Mármint, hogy e nélkül ne kiáltsák ki azonnal őrültnek az embert. Ez a gondtalanság, a „nem kell rágódnom semmin”, néha nagyon hiányzik nekem.

Munkamániásként jellemzed magad, de néha biztosan neked is szükséged van pihenésre. Mit teszel, ha van egy kis időd magadra?
Olvasok, dalokat írok vagy pihenek a haverjaimmal. De a legszívesebben kempingezni, sátorozni megyek. Erre évente legalább egyszer szükségem van, hogy kiadjam a bennem lévő feszültséget.

Lányok is vannak veletek ilyenkor?
(nevet) Most azt akarod tudni, egyedül alszom-e a sátramban, ugye?

Igen, pontosan! Elmondanád, mi a helyzet a mai rocksztároknál ez ügyben?

Szex, drog, rock’n’roll! Nem, most csak hülyéskedtem. Egyedül alszom. S ha az a következő kérdésed, hogy van-e barátnőm, akkor előre megmondom, nincs barátnőm. És őszintén szólva most nagyon is örülök ennek.

Oké, nincs komoly barátnőd. De biztosan van egy csomó lány, aki szívesen bebújna az ágyadba, ugye?
Igen, biztosan. De mit hoz ez nekem? Nekem is vannak igényeim, de sajnos még nem találtam meg a hozzájuk illő embert. S ezen kívül a legtöbb lány, aki istenít vagy akar tőlem valamit, nem más, csak groupie. Ilyen lányokat pedig tényleg nem akarok a családomban. Akkor már inkább keresek még egy kicsit tovább…

Ha már a témánál vagyunk. Mi volt a legrosszabb, amit a groupie-k kapcsán átéltél?
Semmi különös nem volt. De már a szokásos is épp elég rossz. Minden koncerten feldobálják a viseletes bugyijukat és melltartóikat a telefonszámukkal. Ez egyrészről undorító, részletekbe nem is mennék…

Egy kérdést nem tudunk megkerülni. Milyen valójában a zsánered?
Meg tudjon nevettetni.

Hű, ez aztán nem könnyű feladat…
(nevet) Oké, oké, csak nevess ki! Rendben, most komolyan: legyen humora, legyen valami a fejében, és legyen teljesen természetes. A külső teljesen másodlagos. Nem kell egyáltalán úgy kinéznie, mint egy modell vagy ilyesmi. Számomra vannak fontosabb dolgok. Legyen karizmája, legyen nagyszerű ember, aki őszinte velem kapcsolatban.

Végezetül következzék még egy komolyabb kérdés. Hol látod magad 20 év múlva? El tudod képzelni, hogy felhagysz a zenéléssel, és szolid családapa leszel, és egy teljesen normális munkahelyen dolgozol majd?
Nem, a legjobb szándékkal sem tudom elképzelni magam egy teljesen normális munkahelyen! Habár később mindenképpen szeretnék megházasodni, és gyerekeket is szeretnék, de csak később, most inkább zenélek. S hogy mi vár rám holnap, arról majd akkor kezdek el gondolkodni, amikor tényleg ott tartok.